Komolyan, annyira szerettem volna valami frappánsat beleírni a címbe, ami abszolút jellemző volt az egész kötetre, és még ráadásul vicces is... de nem jutott eszembe semmi. Mert a cím önmagában leírja azt, hogy miről szólt ez a rész. Ketten - vagyis két ember létezik a világon, Reni és Cortez, és körülöttük, róluk és általuk forgott az egész könyv, na meg a Szent Johanna gimi kicsit beszűkült világa. Rendben, ez gonosz, mert voltak ott mások is, akik csinálták azt, amit az elmúlt öt kötetben megszokhattunk, nem lettek se többek, se kevesebbek... bár ez se teljesen igaz, ha Virágot nézem...
Szóóóval, csapjunk is bele! Poént nem lövök le vele, hiszen a fülszövegben is benne van, hogy az előző, vagyis az ötödik könyvben Reni végre valahára összejött a világ legtökéletesebb, legjobb, leghelyesebb és "legkúlabb" fiújával, Cortezzel. Sok viszontagság árán persze, hiszen szegény kis könyvmoly leányunk már a legelső könyvben meglátta és megszerette az - akkor még - elérhetetlennek hitt szépfiút, aki oly tökéletes, hogy amit csinál, az csak menő lehet. Mert menő zenét hallgat, jól öltözködik, a sérója mindig tökéletes, gitározik, gördeszkázik, és mit ad Isten, az USA-ban született, szóval ő aztán tudhatja, hogy mi a dörgés. Ez persze mind nem újdonság annak, aki ismeri a sorozatot, én is csak azért vázoltam fel, mert itt a blogomon ez az első Szent Johannás kritikám, és hát ilyenkor illik képbe kerülni:)
 |
| Hehh, beírtam a keresőbe, hogy "too romantic" és ezt dobta ki |
Szóval a félisten Cortezhez (akinek amúgy Ádám a becsületes neve, ami szerintem százszor jobb, mint ez a béna becenév) képest ott van Reni, aki könyvmoly, stréber, béna zenéket hallgat, béna filmeket néz, és még bénán is öltözködik - bár azért nem szűkölködik a családjuk, szal lenne miből felöltöztetni az egy szem leánykát - és saját elmondása szerint a "nyomik" táborát erősíti. Amúgy ez a nyomi versus menő vonal elég sokszor felbukkan az összes kötetben, ami nekem nem tetszett túlzottan, mert úgy érzem, a végére, legalábbis a hatodik könyvre elég erősen kezd eltérni a dolog a valóságtól, de erről majd később. A lényeg a lényeg, Reni, aki évekig valahol messziről csodálta Cortez ragyogását a tömegben, összejött a bálványával, és hát, nos, ez a könyv arról szól, hogy milyen boldog is ő most. Na meg persze arról, hogy szokás szerint letelik egy fél év a gimnázium 11/b. osztályában, ahol az osztálytársai szokás szerint törnek-zúznak, menők, királyak, összetartóak, szemtelenek, és nekem annyira de annyira valótlanok, hogy az szinte fáj...
Na de kezdjük azzal, ami pozitív! Mert van ám pozitívum, és nem is kevés!
A könyv még mindig nagyon hangulatos, teljesen vissza tudja hozni azt a gimis életérzést, amikor az ember lassan kezd magára találni, de még nem nyomja a vállát a felelősség súlya, az érettségi, aztán az egyetem, vizsgák, szakválasztás stb. Ebből a szempontból a 11. elég ideális évfolyam, és bár az én osztályom nem volt az olyan, mint a Szent Johannás, még én is mosolyogva gondoltam vissza a "régi szép időkre". Ezen kívül, bár néhány dolog bökte a szemem a sulival kapcsolatban - hogy nem veszik észre a tanárok ezt a szintű puskázást? hogy nem vágtak ki néhány embert a suliból már évekkel ezelőtt? Hogy??? - azt meg kell hagyni, hogy jó kis programokat talált ki Leiner Laura, kezdve néhány beöltözős iskolabulival, és a Valentin-napi mindeféle ajándékozós szokással egészen az osztályok versenyéig az évvégén, na meg a külön szakkörökről ne is beszéljek. Kicsit idealizált, az igaz, de a jó értelemben:)
Aztán ami még tetszett számomra, azok a karaterek. Tudom, erre mindig kitérek, de hát mit tegyek, ha egyszer ez a vesszőparipám! Nagy cselekmény nincs, az igaz, de ha az nincs, akkor legalább a szereplők legyenek erősek, és néhány kivételtől eltekintve itt aztán erősek! És erősen nem azt értem, hogy fél kézzel felemelnek egy tehenet, hanem hogy van saját személyiségük. A prímet persze egyértelműen Kinga viszi, ritkán találkoztam ilyennel, hogy egy ennyire ellenszenves személyiségű lány ennyire szimpatikussá váljon. Egy másik üdítő példa pedig maga Reni karaktere. Ebben a kötetben pozitív csalódás volt, mert végre megcsillogtatja a humorát, nem csak nekünk a naplóján keresztül, hanem a körülötte lévőknek is, és végre mer a sarkára állni, és kiállni a nála gyengébbekért. Nem csináltam jegyzeteket, de az egyik kedvenc idézetem tőle van, valami ilyesmi: "Ugyanannyi energiába telik észrevenni az embereket, mint mindent megtenni azért, hogy ne vegyük észre őket." Bravó, Reni, most nagyot nőttél a szememben:)
És bár úgy vettem észre, hogy ezt sokan kifogásolták nála, hogy a könyvet a szokott görcsölésével kezdte, szerintem ez jó volt. Mármint emberivé tette. Azt hiszem, bár részleket nem akarok írni, valahogy én is így éreztem volna az ő helyében.
A következő, amit mások negatívumként éltek meg, de nekem nem az volt: Arnold esete. Na de komolyan, ez várható volt! Arnold tipikusan az a fajta srác, aki magát mindenkinél jobbnak hiszi, bár részben igaza is van, és szinte görcsösen ragaszkodik hozzá, hogy NE legyen olyan, mint a többség. Erre a legjobb barátja, akibe szerelmes volt, pont egy ilyen "menősrácot" válaszott, és nem ŐT. Hát ki az, akinek ez jót tenne? Kinek az egója viselné el ezt a fajta megrázkódtatást? Nyilván nem volt szép tőle, hogy megszúrkálta Renit (mármint szóban), mikor találkoztak, de érthetőnek érthető az biztos.
Na és most jöjjön az, ami nem tetszett!
Írtam már, hogy Leiner Laura erős karaktereket gyártott a Szent Johanna gimihez... többnyire. Van viszont egy pár, aki kifejezetten idegesített. Az egyik, és talán a legfontosabb ezek közül Virág. Ó em dzsí, szegény Virág, azért ennyire sose volt buta! Mintha az évek során mindig legmorzsolódott volna egy kevés az IQ-jából, és egyre inkább klisésebb szereplővé vált volna: a tipikus legjobb barátnő, aki kicsit butus, de aranyszíve van. A volt emós, jelenleg hippi (vagy alter, tudomisénmármi). Jó, hát persze, nem kell mindenkinek észkombájnak lennie, de ami vele volt, az már túlzás. Azért még egy ötévesnek is illenék tudnia, hogy ha a könyv utolsó oldala van feladva, az nyilván nem az az oldal, amire már nem írtak semmit... És ezen kívül nagyon idegesített még a beszédstílusa: Hát izé, én nemtom, meg oan, meg köki. Hajaj. És ismétlem, tizenhét éves, elitiskolába jár.
 |
| Egy átlagos tanítási nap végén... |
Andris és Robi - a "rockerek", akiket legszívesebben lelőttem volna. Ők azok, akik állandóan szétszedik a termet, felszabdalják a bútorokat, őrjöngenek, mint a gorilla, üvöltenek, mint egy neander-völgyi, és úgy általában, miért nem rúgták még ki őket? Én elég vizuális típus vagyok, de ahogy olvasás közben elképzeltem azt, amit csináltak, rendesen ökölbe szorult a kezem még a tanárok helyett is. Mert még csak nem is voltak viccesek, csak vademberek. Plusz a nevükön kívül van bármi különbség köztük? Akármi? Mondjuk hogy az egyik a csoki, a másik meg a vaníliafagyit szereti, vagy esetleg valamelyik allergiás a mogyoróra. Tegye fel a kezét, aki ha nem lennének kiírva a nevek meg tudná különböztetni őket akár a tetteik, akár a beszédstílusuk által! Ugye, hogy nem.
Na és végül, jöjjön mindnyájunk imádott Corteze. Furcsa dolog, ami vele történt. A legelején adva volt egy tipikus menősrác, aki pont leszarja a körülötte lévőket, állandóan körülötte ugrálnak, minden lépése "kúl", és ő a lányok álma. Mostanra viszont kiderült, mennyire érzékeny, meg ragaszkodó, meg micsoda álombarát, és hogy ő az, aki észrevette Renit is már évekkel ezelőtt... Igen, én értem a legfőbb üzenetet - ne ítélkezz elsőre, semmi se az aminek látszik. De Cortez ebből a szempontból túl idillikus. És mivel nem valódi, nekem a teljes jelenléte valahogy visszás. Engem is lányból gyúrtak, szeretem a romantikus jeleneteket és tetteket, de az hogy Cortez ennyire alárendeli magát Reni igényeinek kicsit furcsa. És az is, hogy észrevette a kis szürke Renit szinte már a kezdetektől. Ez tök jó, de miért? És meg se magyarázta nekünk, pedig komolyan vártam valami romantikus én már ekkor megszerettelek!-féle összeborulást ebben a kötetben. Ehh, segáz, van még kettő, no?
Azt hiszem, mindent elmondtam, amit el akartam... Na jó, van még két dolog:
1. Az első könyvben Cortez and Co. bekerült az iskolai focicsapatba. Na ezzel most mi van? Voltak azóta valami Szent Johanna vs. Abraham Lincoln meccsen, vagy valami? Ha igen, miért nem hallottunk róla? Vagy most csak úgy vannak, hátha egyszer szükség lesz rájuk?
2. Szent Johanna vs. A Való Világ és itt most nem a valóságshow-ról beszélek. Itt most SPOILER következik, szóval füleket becsuk, szemeket eltakar!
 |
| Mi ez a különös hely, és hogy kerültem én ide??? |
Tehát, van az a jelenet, amikor elmegy a csipet-csapat egy romkocsmába bulizni, mert Dave és Macu el akarnak menni, és olyan összetartozás van, hogy mindenki elkíséri őket, nehogy valami bajuk legyen. Aztán odaérnek, és igazából Laura tök jól leírta, hogy milyenek szoktak lenni az ilyen helyek, cigifüstöstül, a kicsit részeg, mulatozó ifjakkal együtt. És mily' meglepő, mindegyik emberünk arra a következtetésre jut, hogy ezek a helyek milyen szarok, és hogy jobb nekik a garázsban lógni, ahol eddig szoktak. Jelentem, ők ugye Cortezék, akik nagyon menők meg minden. Ez szép üzenet, hogy nem kell lerészegedni minden hétvégén, hogy jó fej legyen valaki, csak épp nem valós. Nálunk pont attól lett menő valaki, hogy igenis bulizott, ivott, cigizett, és ilyen helyekre járt - tetszik vagy sem. Ráadásul az a jelenet, amikor ott feszengtek a kocsmában ők nyolcan (? tán annyian voltak), az olyan volt számomra, mint a Roger nyúl a pácban című filmben, amikor a firkák átmentek a való világba, amikor a fiktív találkozik a való élettel. Olyan éles volt a kontraszt, hogy csak na. Eddig kicsit furcsálltam, hogy ezek nem mennek sehova a Szent Johanna környékéről, de most már értem :) Egyszerűen nem passzolnak a világ többi részébe, jobb ha megmaradnak a maguk kis védett burkában.
Összességében: 5/4 - soknak tűnik? Pedig nagyon élveztem, és két nap alatt végigszaladtam rajta, a zavaró dolgok ellenére is.
Kedvenc szereplők:
- Kinga - a legszimpibb pszichopata
- Reni - szerintem jó fej, és nem rossz a fejében lenni
- Ricsi - sokkal nagyobb arc, mint Cortez...
- Kardos - csak engem emlékeztet kicsit Pitonra a stílusa? Nyilván igen:)
