A könyv története röviden: A prológusban a jövőben járunk, amelyből kiderül, hogy kitört a második zombiapokalipszis, mely ezúttal szépen végigsöpört a világon, és nem hagyott maga után sok túlélőt, ellentétben az elsővel, melyet elég hamar sikerült megfékezni. A könyv eleje még csak sejtet - az emberek Walking Deades barikádot építettek maguk köré, és minden nagyon posztapokaliptikus. Itt végződik és kezdődik a mese, ugyanis több mint negyven évvel ezelőtt ezen a helyen találta meg Wanda Mayhall és három kislánya a csecsemő Stonyt, aki halott volt, mégis élt. Nem sokkal a zombijárvány első kitörése után történt ez, és az emberek még mindig időzített bombaként tekintettek a zombikra, félve attól, hogy kirobban az - ezúttal végzetes - járvány. Stony viszont más, csak egy kisbaba. Wanda Mayhall tehát úgy döntött, hogy elrejti a fiút és megóvja a világtól. Aztán megtörtént a lehetetlen: a zombigyerek növekedésnek indult.
Véleményem: Mikor megjelent a könyv rögtön tudtam, hogy ez egy nekem való történet lesz. Eleve, a zombik a gyengéim. Ennek oka az lehet, hogy manapság a könyvekben már az összes természetfeletti lény szexualizált változata megjelent: vámpírok, vérfarkasok, tündérek, angyalok, démonok, ufók... És én utáltam ezt. A fényes kivételeket eltekintve mindenhol a szex volt a lényeg, ennek ellenére a zombik megmaradtak azoknak, amik. Mert egy élőhalottat nem lehet dögössé tenni (nem, nem olvastam még az Eleven testeket... de tervezem, csak hogy lássam, milyen is az olyan). Épp ezért a róluk szóló történetek mindig kicsit lelki oldalról közelítik meg a témát, ami nekem nagyon bejött. Hogy az emberi túlélők hogy dolgozzák fel, hogy a világnak vége lett, sőt nem egyszerűen vége: saját agyatlan szörnyeteggé lett embertársaik falták fel a világot, akik folyamatosan azóta is állandó veszélyt jelentenek. Mert egy zombi soha nem áll meg - levághatod a lábát, akkor is kúszik feléd, levághatod a fejét, akkor is meg akar harapni, és ha be is zárkózol a házadba, előbb-utóbb áttöri az ajtót és felfal. Nem hat rá se könyörgés, se fenyegetés, se fájdalom. A tökéletes fegyver.
Véleményem szerint a legjobb zombikról szóló könyv a World War Z (a filmet hagyjuk), ahol a Max Brooks szerintem tökéletes leírta, hogy ha valaha kitörne a járvány hogy terjedhetne el, mivé lenne a világ és hogy tudnánk védekezni ellene. Szóval ja, nekem a World War Z az etalon, és épp ezért néztem elolvasása után Gregory könyvére egy kicsit... visszásan. Mert bizonyos dolgokban a Stony Mayhall második élete nagyon erős, másokban jóval kevésbé az.
Tehát jöjjenek a pozitívumok:
- Zombi szemszögből játszódó történet a zombiapokalipszisról. Tudom, azt írtam, hogy a zombikat az teszi
 | |
| Zombi mondja: helló! (forrás: DeviantArt alkotó: MadHatter-cat) |
nagyszerűvé a szememben, hogy ők egyfajta gépek, és ebben a könyvben egyáltalán nem azok, mégis... A legérdekesebb része volt a könyvnek, hogy a zombik hogyan birkóznak meg azzal, hogy mik lettek. Itt Stony Mayhallék nem azok az agyatlan élőholtak, mint mindenhol máshol. Egy idő után visszanyerik a tudatukat, bár élőholtak maradnak ugyanazokkal a klasszikus jegyekkel, mint eddig: halál fejlövés által, elégetés, harapással terjedő vírus, stb. Stony eleinte emberi családja védett szigetén él és nem is tud a többi élőhalott létezéséről. Ez a rész nagyjából a könyv eleje, és nekem a kedvencem, mert itt foglalkozik Gregory a család fontosságával: mert Mayhallék, Stony hiába nem az ő "vérük", még csak nem is él, de mindent megtesznek azért, hogy megóvják a fiút az emberektől, akik továbbra is vadásznak a zombikra, méghozzá kíméletlenül: nem érdekelné őket, hogy Stony egy érző, gondolkodó lény.
- Társadalomkritika. Az emberek, vagyis a lélegzők tehát vadásszák az élőholtakat, és megölik mindent, annak ellenére, hogy nem lenne feltétlenül szükséges, mert a tudatukat visszanyert élőholtak nem harapdálnak és terjesztik a vírus ész nélkül. A zombik így bujkálni kényszerülnek, és különbözők frakciók alakulnak ki közöttük. Vannak, akik arra voksolnak, hogy ne bántsanak senkit, haljanak ki szépen, de vannak, akik el akarják indítani a Nagy Harapást, hogy az emberiség 90% zombivá váljon.
Ez a rész a könyv egyik legfontosabb eleme, és mivel Stony emberek között nőtt fel, de a zombikhoz tartozik, Gregory szépen végigjárja a kérdést. Van-e vajon joguk az élőholtaknak az életre? Életnek nevezhető egyáltalán a létük? Ugyanakkor viszont értelmes lények, és elpusztítani őket legalább akkora bűn, mint egy embert megölni. Igaz? Viszont zombik, és az emberiségre hihetetlenül veszélyesek: egyetlen zombi egyetlen harapással elindíthatja a járványt, amit már nem lehet megállítani. Elpusztítani az élőholtakat tehát olyan, mint megelőző csapást mérni az ellenségre - viszont nem pont azzal dühítjük fel őket, hogy bezárva tartjuk, mint az állatokat? Ez egy feloldhatatlan konfliktus, és nem is lehet tudni, hogy vajon abban az esetben is lettek volna-e szélsőségesek, akik zombik által uralt világot akarnak, ha az emberek amúgy elfogadóak lettek volna velük szemben. Bár ahogy az emberiséget ismerjük, valószínűleg valaki biztos "megnyomná azt a bizonyos gombot". Mert az csak az embereknek rossz, az élőhalottaknak nem.
A legérdekesebb mondat amúgy az egyik ilyen Nagy Harapás-szimpatizáns szájából hangzott el, aki ezzel indokolta a járvány elindítását:
"- Azok a lélegzők ugyanúgy vágynak rá, mint mi. Kívánják a világvégét. Szerinted miért csinálnak annyi filmet rólunk? Mert kurvára foglalkoztatjuk a képzeletüket. Mindegyik a civilizáció égését akarja, hogy a szabályok semmivé váljanak a füstben. Vágynak a szörnyetegek támadására. Tudod, miért? Mert utána lesz ürügyük, hogy azt tegyék, amit mindig is akartak - fejbe lőni másokat. Nem lesz törvény, nem lesz erkölcs. Meg kell tenniük. Kibaszottul nemes cselekedet lesz! Mindegyik úgy képzeli el magát, mint aki utolsóként marad állva, mint valami vérben úszó szamuráj AK-47-essel."
Ha valaki egyszer is nézett 9gag-szerű weboldalakat tudhatja, mennyire igaz ez. (Még magamat is felismertem benne... bár afelől kétségem sincs, hogy én zombiként tántorognám végig az apokalipszis már az elejétől fogva.)
 |
| Támadnak a zombik! - na az nem lenne ilyen móka és kacagás |
- Zombiság kérdéskör. Igen, tudom, ez hasonló az első ponthoz, hogy egy élőhalott szemszögéből látjuk az eseményeket. Stony rengeteget gondolkozik azon, hogy hogyan élhet is ő, meg a többiek. Mert biológiailag lehetetlen a létük, sőt, vannak olyanok, akiknek nagy része nem is húsból, a saját testükből áll, hanem valami protézis fából vagy másból, és mégis tudnak mozogni/mozgatni azokat. A többi zombitörténettel szemben Gregory egész más megoldást kínált nekünk erre, ami nekem speciel tetszett, meg ahogy felhasználta azt, bár biztos vagyok benne, hogy lesznek, akiknek nem fog.
Ezt is sok szemszögből körüljárja amúgy, hogy vannak, akik természetellenesnek találják saját magukat, valaki meg megoldásnak sok földi problémára: végülis, az élőhalottaknak már nem fáj semmi, nem lehetnek rákosak, nem számít számukra az öregség. Nagyon tetszett, hogy Gregory foglalkozik azzal, hogy maguk az élőhalottak hogyan viszonyulnak ehhez az állapothoz, még többet is el tudtam volna viselni belőle. Ez pont olyan kardinális kérdés volt, minthogy az emberekkel szemben hogyan viselkedjenek, hogy találják meg a helyüket a társadalomban. Bár ezzel kapcsolatban Stony, mint főszereplő nem volt a legjobb választás, mert ős sose volt ember, tehát nem tudhatja, milyen emberből zombivá válni, és mivel legtöbbször az ő szemén keresztül íródott a könyv, nem tudhatjuk, hogy a többiek hogy dolgozzák fel ezt a változást, és Gregory is csak sejteti ezt.
És hiába tudatos élőhalottak - az ösztönök azért bennük vannak. Vágynak a harapásra, és sokszor kíméletlenek az emberekkel szemben, ha a saját létük kerül veszélybe. Gyilkolni is készek, és bár ott vannak az érzelmek - mert azok azért nem múltak el tejesen - mégse értik mindig, hogy miért bűn egy embert megölni, vagy magukhoz hasonlóvá tenni. Itt is megoszlanak a vélemények, persze, de nekem ez hatalmas pozitívum volt, hogy a "zombiságuk" azért nem kerül teljesen háttérbe, nem tudják elnyomni azt.
- Romantika teljes hiánya. A poszt elején kifejtettem, hogy én azért szeretem a zombikat, mert nem lehet romantizálni őket. Hál' Istennek itt se történt semmi ilyesmi, amiért Gregoryt csak áldani tudom. Nem tette teljesen érzelemmentessé a zombikat, de számukra az érzelmeket nem a szexualitás vagy a kémia határozta meg, hanem a konkrét érzelmek, és épp ezért Stony számára is fontosabb volt a család, mint egy ilyen-olyan szerelem, amiben bár része volt, mégse lehetett elmondani, hogy ez most valóban az-e vagy csak egy nagyon mély barátság.
 |
| Eredeti borító |
És ennyi pozitívum után jöjjenek a zavaró részek, egy nagyobbal, és néhány aprósággal, amik lehet csak nekem bökték a csőröm.
- Szóval, arról már szó volt, hogy a regény feszültsége abban rejlik, hogy a zombik bármikor elindíthatják az apokalipszist, akár egy harapással is. Ez az embereknek hatalmas fenyegetést jelent, a zombiknak - néhányuknak - meg lehetőséget: ha majdnem mind élőholttá válnak, akkor nem kell többé bujkálni, nem igaz? Nem kisebbség lesznek, hanem többség, és az ember lesz a kihalás szélén álló faj.
Ez még így rendben is lenne, csak az a logikátlanság nem tetszett, ahogy Gregory ezt kezelte. És innentől SPOILER következik, csak az jelölje ki, aki olvasta vagy nem bánja, ha lelövik neki a poént!
Szóval a végén ugye, Stony és barátai minden erőfeszítése ellenére elkezdődik a járvány, ami véleményem szerint túl gyorsan terjed szét a világban (vagyis az USA-ban, de erről később). Mármint oké, hogy a terjesztők egy egész idősek otthonát megfertőznek, de könyörgöm, ezek a zombik LASSÚAK! Maga Stony mondta, még az elején, hogy egy ember meglepődött, hogy milyen gyors, mert a hagyományos, agyatlan zombik lassúak, nem képesek futni, tehát egy ember simán el tud szaladni előlük. Még ha ott is van az oldalukon a meglepetés ereje, akkor is, az USA-ban rengeteg embernek van fegyvere, és egyszer már volt egy zombijárvány, hogy nem tudnak hát ezekkel elbánni? Hogy tudott ennyire szétterjedni a másodszor? Senki nem bírt elszaladni az elsők elől, senki nem bírta lelőni őket? Hol volt a hadsereg? Könyörgöm, ráadásul ezek a zombik 48 óráig veszélyesek csak, még az sem áll rájuk, hogy kitartóbbak mint az ember! Szóval ja, ez az egész része a könyvnek bullshit, ami azért gáz, mert a feszültség nagy része erre épül. És mi van a világ többi részével? Hogy terjedt el ennyire a járvány az óceánon keresztül? Nem zárták le a határokat esetleg? Oké, egy-kettő még így is átjuthat, de nem annyi, amit ne lehetne könnyedén elintézni. A World War Z-nél elhittem, hogy a globalizáció épp hogy segíti az apokalipszis létrejöttét, itt nem.
SPOILER vége
- Másik kisebb problémám: zavaróan sok kérdés nem lett megválaszolva a könyvben. Persze, sejtem, hogy Gregory ezeket direkt nem kötötte az orrunkra, gondolkodjunk el mi is, de mégis. Úgy érzem, hogy rengetegszer elhúzta az olvasók előtt a mézesmadzagot, felkeltette az érdeklődést, aztán jól lógva hagyott minket. A legfőbb kérdést persze megválaszolta - mitől is zombi a zombi -, de mégis... többre vágytam volna. Az izgalmat út közben növelte, csak a végén távoztunk csalódottan.
Pár dolog ezek közül, a teljesség igénye nélkül (és kicsit megint spoileresen, szóval kijelölésre meg lehet nézni):
1. Kicsoda volt Stony Mayhall anyja, hogy esett teherbe és hogy született Stony csecsemő-zombiként? Mi a csudának kellett az a napló-elem, ha nem derült ki belőle a világon SEMMI?
2. Hogy tudott felnőni? Milyen kapcsolat volt közte és Kwang között? Ez pusztán az akaraton múlt, mint a saját teste összetartása? Megöregedett volna, ahogy Kwang, ha később is találkoznak? Mások is képesek lettek volna erre?
3. A második apokalipszis után ugyan miért barikádozták el magukat a túlélő emberek? Nem mintha meg akarták volna támadni őket, vagy valami. Olyan volt ez, mint egy hagyományos zombitörténetben, és én nem teljesen értettem az okát, hacsak nem fogjuk rá az emberi paranoiára és bizalmatlanságra.
Ennyit a negatívumokról. Vannak más dolgok is, melyek engem nem zavartak, de lehet másokat fognak, például a cselekménytelenség - az összes akció igazából pár oldalban van lerendezve, de nem is erről szól a regény -, és a vége, ami kicsit furcsára sikeredett, de akinek tetszett a zombiság megoldása, szerintem annak ez is fog. Nekem bejött, érdekes megoldás volt, és valahogy keserédes is. Néha kiszól az író a történet mesélése közben, amitől olyan érzése támad az embernek, hogy valaki esetleg a tábortűz mellett mondja el Stony Mayhall históriáját, vagy életrajzként írja meg. Nekem tetszett, valamennyire illett ide, de nem biztos, hogy mindenkinek fog.
Ajánlom tehát a könyvet: zombirajongóknak, olyanoknak, akik szeretik az elgondolkozós könyveket, de nem annyira az akciót. Olyan zombirajongóknak, akik nem bánják, ha nem viselkednek a zombik annyira "zombisan".
Kedvenc szereplők:
Stony - mert kedvelhető, mert főszereplő, mert messiás és még humora is van
Ruby - mert tökös csaj, jó stílussal, és mert túl keveset szerepelt
Mr. Blunt - mert nem vagyok én fából, hogy ne kedveljem Mr. Bluntot!
Pontozás: 4.5 pont
