Van ugye ez az új kiadó, ez az Ad Astra. Na, ez egyszer a halálomat fogja okozni, mert egészen pontosan olyan könyveket jelentet meg, amelyek láttára a szemem elkezd vörös tűzben égni, körmeim karmokká alakulnak, és elkap egyfajta mohó dudleydursley-s mostakarom! érzés. Így volt ez Lauren Beukes Zoo City című könyvével is. Megláttam ezt a csodaszép borítót, igen, ezt itt ni. Elolvastam a fülszöveget. Váó. Ennek ellenére a könyv magyar megjelenése és elolvasása között meglehetősen sok idő telt el, már a mostakaromhoz képest. Mert igazság szerint kicsit tartottam tőle, hogy nem váltja be a hozzá fűzött reményeimet.
A történetről röviden: valamikor ebben az alternatív univerzumban, felütötte a fejét egy járvány. A neve, elállatosodás. Vagyis lényegében, senki sem tudja milyen okból, azokat, akik valamilyen bűnt követnek el, gyilkolnak például egy állat kezdi el követni, mint egyfajta familiáris. Ez az állat legtöbbször tisztán jelzi, hogy az illető, aki mellett van, rosszat csinált, így a társadalom szépen ki is közösíti az állattal rendelkezőket, ahogy látjuk is Dél-Afrika fővárosában, Johannesburgban. Ott ezek a peremre szorult bűnözők egy nekik kirendelt gettóban kénytelenek meghúzni magukat, és ez bizony maga Zoo City. Hála az állatodnak, mindenki első pillantásra tudhatja rólad, hogy van egy lemoshatatlan folt a múltadban, kivéve ha olyan szerencsés vagy, hogy el tudod rejteni mondjuk a kistáskádban. Munkát kapni szinte lehetetlen, bizonyos klubokba nem engednek be, a normális emberek félnek, rettegnek, vagy amolyan abnormális módon kíváncsiak rád. És ezeket a dolgokat a tény se enyhíti, hogy az elállatosodással járnak bizonyos előnyök, ugynevezett shavik.
Főhősünk, Zinzi December képessége, hogy megtalálja az elveszett dolgokat a hozzászegődött Lajhárja segítségével. Pont emiatt keveredik bele az ügybe, aminek lényege, hogy meg kell találnia egy elveszett/szökött/rabolt fiatal popcsitrit. Na de tényleg csak ennyi lenne a rejtély? Mert ebben a mocsoktól bűzlő nagyvárosban semmi se az, aminek látszik. És Zinzi se megy a szomszédba, ha leleményességről van szó.
Na így előljáróban, ez a könyv nekem baromira tetszett! Az elállatosodás valami fantasztikus, és látszik, hogy Beukes ezt a szálat remekül kidolgozta. És igen, tudom, hogy nem újdonság, meg nincs új a nap alatt, mert Philip Pullman is valami ilyesmit csinált a Sötét Anyag trilógiában, ugye... (amit egyszer majd tutira feldolgozok a B.E. címke alatt, de most bekerült a kalapba a Bartimaeus-trilógia és Szél Dalnoka mellé)
Hát, azért nem teljesen. Beukes bizonyos fokig jobb (de mindenképp máshogy dolgozta fel) munkát végzett ezzel a szállal, mert nem mindenkinek
 |
| Ha egy Lajhár így mosolyog rád, tudhatod, hogy valami gond van |
van daimón, izé elnézést, állata. De nyugodtan nevezhetjük daimónnak, mert az itteni meghatározás közelebb áll a daimón eredeti elképzeléséhez:
Nem akarok túlzottan belemenni a dologban, de először Szókratész említette a daimón jelenséget, amit egyfajta őrangyalként, élő lelkiismeretként írt le, ami "megakadályozta, lebeszélte arról, hogy valami rosszat tegyen". És hát épp ellenkezőleg, valakit meg a daimónja sodor bele a rosszba. Beukesnél is valami ilyesmi az elállatosodás: megtestesült lelkiismeret. A könyvben számtalanszor megtörtént, hogy Lajhár nemtetszését fejezte ki, vagy megpiszkálta Zinzit, ha a lány valami csúnyaságot készült elkövetni, és ez, és úgy általában a kapcsolatuk nagyon jó volt. És Lajhárnak nem kellett beszélnie ahhoz, hogy Zinzi tudja, mit gondol.
Ezen kívül a shavijának leírása is jó volt, teljesen hihető, de őszintén, én többet olvastam volna más emberek képességéről. Az állatosodással kapcsolatos áltudományos magyarázatokat imádtam a legjobban a könyvben, és nagyon nem kaptam belőle eleget:D
Az egész könyvet áthatotta egyébként ez az urban fantasykra jellemző atmoszféra. Beukes aztán nem kendőzte el a dolgokat, hogy mik folynak Johanessburg mélyén, drogok, erőszak, prostitúció, minden megjelent, és nagyon is jól van így. Ki tudhatna ezekről többet egy ex-drogosnál, mint Zinzi, aki most kénytelen a lehető legmocskososabb és aljasabb munkákat elvégezni, hogy megélhessen és törleszthesse nem kis addóságát, és ezek közül a csatornában való eltűnt tárgyak keresése smafu. Szóval amit értékeltem a könyvben, az az őszinteség. És ezt az egészet áthatotta valami mágikus légkör, az alapvető hiedelmek még nagyobb teret nyertek akkor, mikor megtörtént az állatosodás. És mi bírhat nagyobb mágiával, mint egy ilyen ember mellé szegődött állat? Ez a vonulat is számtalanszor megjelenik a könyvben.
 |
| Marabu |
Ami gyengébb volt azonban, az a cselekmény. Értem én, kellett valami, ami mozgatja a szálakat, ami által be lehet mutatni ezt a mágiával és titkos képességekkel megtűzdelt világot, ami mozgatja Zinzit és Lajhárt, és nem fejeljük le a könyvet olvasás közben, és imigyen lett a nyomozás, mert hogy eltűnt egy feltörekvő poptinédzserikerpár lány tagja, és nosza Zinzit bérelték fel, hogy találja meg. Ez kicsit erőltetettnek tűnt. Egyrészt, épp ezért a vágyottnál jóval többet tudtam meg a dél-afrikai zenekultúra különböző irányzatairól (én ekkor fejeltem le majdnem a könyvet). Másrészt meg, mint a végén kiderült SPOILER ehhez a dologhoz Zinzire nem is lett volna szükség. Mármint volt ennek a gazdag producercsávónak két embere, akik prímán megoldották a feladatot, akkor minek kellett bevonni még egy elemet a műveletbe? Hátha lesz valaki, aki beleköphet a levesünkbe? SPOILER vége
Meg ami még fura volt a nyomozáson kívül, hogy volt egy pillanat, amikor úgy éreztem, hirtelen a cselekmény éles irányt vált, és ez kizökkentett. Mintha Beukes hirtelen azt mondta volna, hogy most másról fog szólni a könyv, hogy becsaptalak, háh! Jó, persze kiderült, hogy az eddigi eseményeket a következő rejtéllyel szépen egybefűzte és így jött le a vége. Ami megint nem sikerült a legkirályabbra, mert konkrétan az utolsó néhány oldalt úgy pörgött, hogy azt hittem lészédülök az ágyról. Ami nem gond, de végig az pörgött az agyamban, hogy te jó ég! Ezt HOGY fogja Zinzi megoldani? Hogy fogja elvarrni a szálakat Beukes? Lehet ennél rosszabb még szerencsétlenek élete?
Hát, végül el is lettek varrva a szálak, meg nem is. A vége lezáratlan, ez lehet valakinek tetszik, de bennem hagyott egyfajta üres érzés. Minden szépen meg lett magyarázva, hogy mi történik, az egész történet folyamán kaptunk rá utalásokat, és néha megéreztem azt a tipikus bólogatós ráeszmélést, hogy ahha, tehát ezért, vagy úgy, de mégis. SPOILER megint Zinzi végig nagyon belevalóan viselkedett az egész könyv folyamán, igazi tökös főhősnő volt, bár nem tökéletes, a dolgot meg valahogy mégse ő oldotta meg végül. Sőt, igazából senki sem. Mintha csak rángatták volna az események, végig azon ügyködött, hogy lehetőleg ne haljon bele, végig vártam, hogy na most közbelép, de nem, csak figyelt tehetetlenül. És ez nekem fájt, valahol elemi ösztön, hogy a vége konfliktust mégiscsak a főhős oldja fel, de itt nem ez történt. SPOILER vége
Összességében: 5/4 - Remek olvasmány, csak ajánlani tudom, és biztos van, akinek a nyomozás is be fog jönni, de mivel nekem az nem tetszett, mert gyengébb volt mint a többi, egy pont minusz
Kedvenc szereplők:
- Lajhár - ki nem szereti Lajhárt? Ő a legjobb fej. Az egyetlen, akire tényleg lehet számítani és még cuki is
- Benoit - bírom, mert a sok defektes ember között még ő a legtisztességesebb
 |
| Johannesburg |
