A könyv tartalmáról röviden: Mackenzie Bishop Őrző, ami azt jelenti, hogy az Archívumban felelevenedő holtak Történeteit kell visszaterelgetnie a helyükre, hogy újra örök álomra hajthassák a fejüket. Nem világos? Akkor megpróbálom újra: mi történik az emberekkel, miután meghalnak? Mackenzie tudja, mert a feladata, amelyet nagyapjától örökölt hozzájuk kötődik. Az emberekből haláluk után Történetek lesznek, mely az egész életük, személyiségük lenyomata. A Történetek normális esetben örökké szunnyadnak, viszont ha felébrednek nagyon gyorsan elvesztik az eszüket, és a Mackenzie-hez hasonló Őrzőknek a feladata az, hogy megakadályozza őket, hogy kijussanak az élők világába. Mackenzie élete viszont nem könnyű, hiszen épp ezért nem élheti a normál tizenhat évesek életét, ráadásul a szüleivel egy régi, lakóépületté átalakított szállodába költöznek, hogy ott az anyja kávézót nyithasson. És nemrég halt meg az öccse. A kisbetűs történet pedig valahol itt veszi kezdetét: Macék új lakásában régen valami szörnyű dolog történt, amiről igen kevesen tudnak, és valahogy ők se akarnak róla beszélni, míg az Archívumban egyre több Történet ébred fel rejtélyes módon, és nagyon úgy tűnik, hogy a két szál kapcsolódik egymáshoz.
Véleményem: Ez egy tipikusan olyan könyv volt, ami nagyon erősen kezdett és imádtam az elején olvasni, viszont a vége felé egyre lejjebb ment a színvonal és a lyukak miatt egyáltalán nem ütött akkorát a lezárás. De először kezdem a pozitívumokkal:
 |
| Az Archívum - valójában pedig a St. John College Öreg Könyvtára Azért elég király, mi? |
- A háttér: Ahogy a tartalomban is írtam, itt a halál utáni élet nem kérdés. Mindenkiről, aki meghal készül egy másolat, egy Történet, melyet ebben az úgynevezett Archívumban tárolnak, ami egyfajta dimenzión kívüli könyvtár. Itt a történetek, mintha valódi könyvek lennének, polcokon alszanak, és jó ok van arra, hogy senki ne törje meg a csendet, mert ha felébrednek, akkor előbb vagy utóbb megőrülnek és megpróbálnak kitörni a külvilágba, adott esetben erőszakosan is viselkednek. Az Archívumot és az emberek világát a Sikátor köti össze, mely egy sötét folyosó, tele ajtókkal, és már maga a helyszín megadta a könyv alaphangulatát a borongósságával. Az Őrzők, és vele Mac feladata az, hogy még itt, a Sikátorban elkapja a meglógott Történeteket, és visszatessékelje őket Archívum-beli helyükre. A feladat persze nem veszélytelen, hiszen egy Történet olyan, mint annak idején az ember volt, és bizony ha egy felnőtt ember esik neki egy - esetünkben - tizenhat éves lánynak őrjöngő dühvel, az nem tréfadolog.
Előre le kell szögeznem, én egyszerűen imádtam ezt az ötletet és nagyon eredetinek tartom. Ráadásul látszik, hogy az írónő rendesen ki is dolgozta a világát - rengeteg kis apróság van, amelyek együttesen szabályszerűséget alkotnak a világban, és ahogy olvastam a könyvet, egyre több minden derült ki számomra, de Mackenzie számára is. Például, csak kis kedvcsinálóként: a Történeteket a hozzáértők képesek "olvasni", de az élő emberek zajt árasztanak magukból, és ezért Mac sose ér hozzá az emberekhez. Plusz az emberekhez kötődő tárgyak is őrzik a múlt egy "lenyomatát", és maga Mac is sokszor így nyomoz a múltban, hogy egyszerűen képes visszapörgetni az eseményeket, ami azért mennyire király már.
 |
| Old Library by Forozan (forrás: DeviantArt) |
Szerettem a helyszíneket is, a szállodát és az Archívumot, no meg persze a Sikátort, ha már itt tartunk, Schwab nagyon érzékletesen írta le őket, hogy tényleg képes voltam magam elé képzelni mindent. Egy olyan helyen, ahová Macék költöztek én is szívesen laknék (mármint, most komolyan: saját könyvtára van! kávézó! egy elvadult kert! Az az érzésem, hogy Schwab aztán tudta, mivel lehet a jó öreg könyvmolyokat megfogni, úgyhogy igazi kis eyecandy-t tárt elénk), sötét múlt ide vagy oda.
- Szereplők: egyéniségek voltak. Végre olyan szülőket kaptam, melyeket nem csak díszként állított oda az író, mert hát a főhőst se a gólya pottyantotta, és nem is csak azt csinálták, hogy a sarokban voltak és jóccakát, hanem éreztem, hogy van személyiségük, gondolataik és céljaik. Persze ők se voltak teljesen kompetensek, például egy csomó helyzetben én el nem tudtam képzelni, hogy hogy nem tűnik fel nekik, hogy a lányuk hol van egész nap, de még ezt is meg tudtam érteni mert hát: gyászoltak. Ennek ellenére is voltak párbeszédek köztük és Mackenzie között, amik hitelesek, szórakoztatóak, és hát igen, néha szívbemarkolóak voltak.
 |
| Forrás: Pinterest/MercedesLane |
A másik számomra kedvelt karakter Wesley-é volt. Róla először azt hittem, hogy csak egy pocket-boyfriend lesz, hát tudjátok: a tökéletes főhősnő szexi/titokzatos/tökéletes/tahó jövőbeli pasija. De Wesley ennél több, ahogy a szülőknél is írtam: személyiség. Például vicces, és nem a jól bevált "bunkó-vagyok-veled" stratégiával viszonyult Machez, hanem normális volt, kedves és törődött vele. Nem olyan mindenáronmegvédelek stílusban (mostanában ez is népszerű valamiért), hanem úgy, hogy Mac tud lélegezni is azért mellette.
A karakterek közül az egyik, akit nem tudtam megkedvelni, az pont Mac volt, a másik pedig a nagyapja. Mac az elején szimpatikusan kezdte, aztán viszont egyre ellenszenvesebb lett a számomra, nem tudtam megérteni a döntéseinek a logikáját. De erre a negatívumoknál visszatérek.
- A gyász: Ez mindig kemény téma és rengeteg könyv elbagatellizálja. Ebben a könyvben a gyásznak több formáját is megkapjuk: egyrészt ugye egy nemrég történt borzalmas baleset miatt Mac és a szülei elvesztik a kisöccsét. Másrészt néhány éve meghalt Mac nagyapja, akihez nagyon közel állt, és akitől az Őrző-posztot "örökölte". Plusz a könyvben egy harmadik szereplő is elveszítette szintén fiatalabb testvérét. Tulajdonképpen láthatjuk, hogy különböző emberek hogyan dolgozzák fel egy szerettük elvesztését, és látjuk, hogy egy gyerek elvesztése mindig nagyobb űrt hagy, mint mondjuk egy felnőtté - ez a Történeteken is látszik, mert mindig inkább gyerekek ébrednek fel. Mert az ő Történetük félbeszakadt. Egy gyerek, vagy egy fiatal halála mindig olyan, mintha késsel vágnának bele a szeretteik életébe, mert az ilyesmire egyszerűen nem lehet felkészülni. Macnek persze még ennél is nehezebb a dolga, mert ő tudja, hogy hol vannak a szeretett halottjai, és tudja, hogy tulajdonképpen - egy bizonyos formában - visszakaphatná őket. Egy ilyen tudás birtokában én se biztos, hogy hamar túl tudnám tenni magam és továbblépni. Ezt Schwab gyönyörűen leírta, ami mindenkinek a fejében megfordulna: hogy mi lenne ha. De persze ott kezdődnek a problémák, hogy míg egy normális ember nemigen tud mit kezdeni a halállal, addig az Archívum számára dolgozóknak nap mint nap szembe kell nézniük a ténnyel, hogy a halottjuk ott van, de még sincs igazán ott. Hát én nem is tudom, mihez kezdenék, ha ilyen helyzetbe kerülnék... Plusz a gyász különböző feldolgozásait is bemutatta Schwab, hogy a szülei hogy próbálnak túllépni, hogy ő maga hogy próbál - ki passzívan, ki aktívan, mert nem képes beletörődni a történtekbe, és mindenáron változtatni akar.
De mivel semmi se tökéletes, a pozitívumok mellett lássunk néhány negatívumot is, ami nálam lehúzta a könyvet:
- A lyukak: Óvatosan kell itt fogalmazzak, mert egyrészt nem tudom, hogy tényleg írói hiba, vagy egyszerűen csak Schwab a későbbi kötetekre tervezi a szálak kibontását - na meg poént se akarok lelőni -, de van egy két feltűnő lyuk a történetben. Az egyik a Történetek kijutásával kapcsolatos az Archívumból, egyszerűen nem kaptam rá választ, hogy miképp jutottak ki egyáltalán a Sikátorba. A Archívumot Könyvtárosok őrzik, de ők simán lenyomnak bárkit, és akkor már nem lenne szükség az Őrzőkre és Alakulatra. Ezen kívül más ajtó nem vezet ki az Archívumból legjobb tudomásom szerint, csak amit ők őriznek. Egyszerűen fizikailag nem tudom elképzelni, hogy hogy jutnak ki - ami azért vicces, mert maga a hely is nem fizikai, vagyis az ismert világunkon kívül helyezkedik el. De a következő kérdés: ki hozta létre? kik voltak az első Könyvtárosok. Most higgyem el, hogy az első Történet egy előember volt, és közülük kerültek ki az első Őrzők kulcsokkal meg mindennel? Mert már az ősembereknek is volt személyiségük, amit érdemes lehetett megőrizni, ugye... És ha nem ők építették, akkor ki? Csak úgy lett? Ez persze nem biztos hogy hiba, és hát miért is kell mindenről tudnom, de akkor is... engem érdekelne!
Plusz: miért dolgoznak az Őrzők egyedül? Miért nem találkozhatnak soha egymással? Hogy legyen még egy ok Macnek a szomorkodásra, hogy milyen magányos is ő és senki nem érti meg? Nem látom be, hogy mi baja lehetne az Archívumnak, ha a közelben lévő Őrzők néhanapján összefutnának egy sörre, megbeszélnék a világ nagy dolgait, vagy csak úgy általában kommunikálnának egymással. Megkeresni, hogy ki él egymás közelében egy Könyvtárosnak nem okozhatna gondot, és máris nem kéne aggódni a kedves Őrzők lelkiállapota miatt.
Van ezeken kívül más, számomra felfoghatatlan dolog, de sajnos ezek már olyan szálakhoz kötődnek, amik erősen spoileresek lennének... viszont kényelmes alapot szolgáltattak Macnek, hogy varázslatos, már-már deus ex machina módon rájöjjön mindenre.
Ha már Macnél tartunk ugye...
- A főhős megold mindent, de nélküle probléma se lenne: A gondok akkor kezdődtek el az Archívumban, mikor Mac elköltözött a szállodába. Viszont nem harapózott volna el annyira, ha a drága esetleg kinyitotta volna a száját. Félig-meddig megértem a motivációját, meg azt is, hogy az a személy, akiben a legjobban bízott is mondta, hogy senkinek se szóljon arról amit megtudott.. Kivéve, hogy annak a személynek se szólt, akiben a legjobban megbízott! Döbbenetesen sok kárt okozott ezzel, amit az se igazán kompenzált, hogy a végén úgy-ahogy megoldotta a helyzetet.
- A vége egy nagy összefüggő rohanás: Ehhez nem tudok sokat hozzáfűzni. Az elején imádtam a könyvet, mert lassan festett fel nekem egy új világot, amiben élveztem barangolni, a végén viszont minden kicsit megőrült, és Schwab olyan dolgokat ugrott át, amelyeket nem kellett volna (két Őrzőgyilkos? komolyan csak így?) Az akciójeleneteket meg egész egyszerűen untam: a világleírás oké, az érzelmek oké, a nyomozás oké, de légyszíves Jackson, tedd el azt a kést, még megsérül valaki, na. Ó, istenem, már megint verekedni akar, hát ezt én nem hiszem el, verjétek le, lépjünk tovább, köszönöm...
A Papit utáltam. Nem sokat láttam belőle, csak visszaemlékezéseket ugye (és az ebből fakadó váltott nézőpont nagyon tetszett), de nem tudom felfogni, hogy jelölhette Őrzőnek az unokáját annyi idősen. Tényleg ilyen életet szánt neki? Miért? Csak az önzőséget tudom elképzelni, hogy a munka a családban maradjon. Bár volt erre valami magyarázat - nem volt más jelölt -, de akkor is, az unokámat? Hogy adott esetben felnőtt emberekkel harcoljon? Az meg nem kifogás, hogy Mac is akarta: hogy a túróba ne akarta volna, ha egész életében ezt lebegtették a szeme előtt? Konkrétan belemanipulálták az egészbe.
Ajánlom a könyvet: Azoknak, akik szeretnének egy jól megírt és eredeti ifjúsági könyvet olvasni, nem bánják a sötétebb hangulatot vagy ha nem "csak romantikáról" szól a regény (itt ne is nagyon számítsatok nagy romantikázásokra). Ha a fantasy is jöhet, akkor ez a Te könyved!
Wesley Ayers - nyilván! Szeretem a humorát és hogy viccesen magabiztos, nem törtet, de nem is hátrál meg.
Nix - szerettem a stílusát, kár hogy csak keveset szerepelt, ennek ellenére belopta magát a szívembe.
Pontozás: 4 pont
