Philippa Gregory: A másik Boleyn lány

Nos igen, egy történelmi romantikust is köszöntehetek most a repertoáromban...

A Másik Boleyn lánnyal igen egyszerűen indult a kapcsolatom - megnéztem a filmváltozatot, és amint rájöttem, hogy egy könyvadaptációt nézek, kezembe akartam kaparintani az eredetit. Sose voltam nagy rajongója a Tudoroknak, se VIII. Henriknek, akiről csak az alapvető dolgokat tudtam, vagyis hogy szeretett nősülni, és extrém módon vált el a feleségeitől. Meg persze az anglikán egyház alapítása is felrémlett néha kicsi buksimban, de úgy ez minden amit tudtam róla, és nem is nagyon akartam változtatni ezen. De végül mégis elolvastam. Hogy megbántam-e? Neeeem!

A történetről röviden: A könyv azt a nem is olyan hosszú időszakot meséli el, hogyan  uralkodott VIII. Henrik először Aragóniai Katalinnal, aztán Boleyn Annával, hogyan vágyott sikertelenül ezen évek alatt fiúgyermek után, hogy valaki örökölhesse a trónt, valamint szól a körülötte sertepertélő nemesi családok becsvágyáról, hogy a királyhoz minél közelebb kerüljenek, különös tekintettel a Boleynekre, és hogy ez a becsvágy hogy okozta a vesztüket... Egyszóval a történetben minden intrika, ármány és borzalom benne van, amit csak a valóság tud produkálni, és hogy mi ebben a pláne? Hogy az egészet olyasvalaki narrálja, akiről a történelem csaknem megfeledkezett, akiről a király is megfeledkezett, nagy szerencséjére, mégpedig a "másik" Boleyn lány, Mária, vagyis Mary.

Komoly spoilerekre nem lehet számítani, hiszen megtörtént eseményekről van szó, viszont nem hiszem, hogy ellen tudok majd állni a kísértésnek, hogy a történelemre és a filmes történetre is utaljak a kritikám során. Ezt nézzétek el nekem, imádok szőrszálhasogatni:)

A könyv szövege könnyen emészthető, az írónő nem tesz bele arra a korra jellemző sallangokat, vagyis a párbeszédek könnyedek, élvezetesek, és el lehet képzelni róluk, hogy valódi emberek mondták ki őket abban a korban, és valóban ilyenek lehetettek akkor az emberi kapcsolatok. Nem mondom, hogy a mai korban is így beszélnének az emberek, mert feldedezhetünk apróságokat, mint például az udvariasságba ágyazott szurkálódást az udvarhölgyek részéről, a nők lenézését a Boleyn családban, vagy a férfiak bohó életmódját és hangzatos, nem komolyan vehető szerelmi vallomásait, amelyek adnak egy kis pluszt a történetben és megteremtik a kor hangulatát. A magam részéről én nagyon szerettem olvasni azokat a részeket, ahol egy kicsit betekinthettünk az angol udvar mindennapjaiba. 

Egyszóval, a szöveg gördülékeny, gyorsan olvasható, ám egyszer mégis félbehagytam az olvasást. Miért is?

Maga a könyv szerintem három részből áll: az első rész Mary, a címszereplő (szándékosan nem hívom főszereplőnek!) tündöklése, amikor még fiatal, naiv, és az egész családja körbeugrálja, mert ő a király kegyeltje. Igen, valóban így történt, nem Anna volt VIII. Henrik első Boleyne, aki megfordult az ágyában... Anna már itt is sütögette a maga kis pecsenyéjét a háttérben, de még nem voltak olyan nagyravágyó tervei - vagy nem hangoztatta őket. Számomra ez a rész kevésbé számított érdekesnek, mint a többi, ugyanis Mary nekem kissé sótlat teremtés, és nem szívesen olvastam róla. Végig vártam, hogy Henrik mikor fordítja el tőle a fejét, de mivel ez sokáig nem történt meg, egy időre letettem a könyvet és én néztem másfelé. Aztán persze visszatértem hozzá, mert könyvet csak nem hagyunk befejezetlenül...

A második résznek adhatnám azt az alcímet, hogy Anna színre lép. Itt már komoly dolgok mozognak a háttérben, a Boleyn család mindent elkövet, hogy Anna útját megkönnyítsék a királynőség felé, persze kizárólag a saját érdekükben. A lány maga is megtesz mindent azért, hogy ez megvalósuljon, és bármekkora árat hajlandó megfizetni érte. Aragóniai Katalin kapaszkodik még királynői hatalmába, szalmaszálak utána kapkod, és komolyan, az a hangulat, amit átadott ekkor Gregory, az fantasztikus, valamint valahol előre is vetíti, hogy mire várhatunk a végén. Plusz számomra döbbenetes volt a kontraszt, amit elénk állított, az Annak köré gyűlt udvarhölgyek, és mindenki aki számít, a vidámság, és a Katalin körüli üresség, amikor csak várt a kihalt szobáiban, de már mindenki elhagyta... 

Festmény a 19. századból, elől Katalin, a háttérben Anna és Henrik, az udvar pedig árgus szemekkel néz...

És bár ebben a részben Anna leginkább a főellenség, a felbujtó, aki ráveszi Henriket, hogy hagyja el a feleségét, a királynét, valahol mégis szánnivaló. Mert tönkreteszi saját magát a céljai érdekében, a családja érdekében, aki mindezt szenvtelenül nézi, és még támogatja is.

A harmadik rész: Anna virágzása és bukása - igen, Boleyn Anna végül királyné lesz. És pont ugyanazokkal a gondokkal kell szembenéznie, mint annak idején Katalinnak, vagyis nem tud fiút szülni a királynak... "csak" egy lányt, Erzsébetet. Márpedig a lányok ebben a korban mit sem érnek... Boleyn Anna minden tőle telhetőt megtesz egy örökösért - azt a könyv is csak sejteti, hogy mit -, mert tudja, hogy vékony jégen táncol, a király türelme fogy, és ha elfogyott, akkor ugyanolyan könnyedén félreállíthatja, mint előző feleségét...

A harmadik rész számomra olyan volt, mint amikor felhajítanak egy labdát. Emelkedik a magasba, ahogy az események gyorsulnak, mindenki vágtat a végzete felé. Aztán egy ponton megáll a levegőben, minden lelassul és megfagy, aztán zuhanni kezd a föld felé, és onnantól tudjuk, hogy az eseményeket már nem lehet többé visszacsinálni. Számomra az a pont, amikor a labda megdermedt a levegőben - és nem biztos, hogy mindenki egyetértene velem - az volt, amikor a három testvér az utolsó éjjelen virrasztott egymás mellett. Olyan vészterhes, végzetes és mégis meghitt pillanat volt, hogy elszorult a torkom, miközben olvastam, és valahogy reménykedni kezdtem, hogy itt máshogy végződnek majd az események, mint ahogy...

Ami még fontos a könyvben, és amiről írni szeretnék, azok a karakterek. Mivel megtörtént eseményeket dolgoz fel a könyv, nem is igazán a cselekmény a fontos, hanem a szereplők változása, egymáshoz való viszonya, úgyhogy kezdem is:

Boleyn Anna: Nincs mese, ő a könyv igazi főszereplője. Akit vagy nagyon utálsz, vagy nagyon szeretsz, de inkább utálni fogod, annyi szent. A becsvágyó, okos, csinos fiatal lány, aki tudja magáról, hogy többre hivatott, mint amennyit nőként ebben a korban elérhetett volna. Mert milyen lehetőségei voltak? Hozzámegy valami gazdag ficsúrhoz, és címeket, földeket, vagyont szerez - a férjének, nem magának. Ja, és fiúgyereket szül, mint legfőbb kötelessége. A családja gyakorlatilag semmibe veszi, és csak arra jó, hogy a saját érdekükben felhasználják. Persze Anna - és ez teszi a szememben minden genyósága ellenére szimpatikussá - szembemegy mindennel, és eléri a lehetőségei képest legmagasabb fokozatot: királynő lesz. Eléri, hogy Henrik elváljon a feleségétől és elvegye őt, egyszóval mindent megtesz, amire saját képességei folytán képes. És igen, tényleg nem bánik jól maga körül az emberekkel. A testvéreivel sem. És tényleg átgázol másokon, hogy elérje a célját. De megismétlem: nincs más lehetősége. 

Számomra ez adja Boleyn Anna nagy tragédiáját. Adva van egy tehetséges, fiatal lány. Négy évesen a könyv szerint három nyelven beszél folyékonyan. Bármi lehetne belőle - és mire kell elpazarolja? Hogy férfiakat csábít el. A Boleynek kedvéért. Akik sz@arba se nézik... Egy valami ellen nem tehetett semmit, hogy nem tudott fiút szülni, és pont ez a rajta kívül álló ok lett végül a veszte. 

VIII. Henrik: Előre is leszögezném, hogy én nem hiszem, hogy ő lenne a könyv nagy antagonistája. De tényleg. Oké, hát csinált csúnya dolgokat. Nagyon elbánt a feleségeivel, a barátaival, meg úgy mindenkivel, aki szerinte az útjában állt. Ennek ellenére én valahogy megértettem őt...

Egész életében ő volt mindennek a középpontja. Mindenki az ő kívánságait leste, csak akkor lehetett nevetni, ha ő nevetett, ha rossz kedve volt, mindenki árgus szemekkel leste, mindenki hagyta nyerni. Gyerekkorától ő volt a nap, aki körül bolygóként keringtek az emberek - csoda ha egy elkényeztetett, mohó és önző királlyá vált? Naná, hogy utált veszíteni, ha állandóan hagyták nyerni. Naná, hogy elszaladt vele a ló, amikor rádöbbent, hogy mindent megtehet, mert semmilyen hatalom nem áll az útjában, amikor ő lett nem csak a világi, hanem a vallási vezető is Angliában. 

És ennek ellenére voltak szimpatikus pillanatai, amelyek mutatták, hogy ő is csak emberből van. Például mikor akaratlanul megsértették egy bóknak szánt megjegyzéssel, és ő csak nevetett. Vagy amikor belebolondult Annába, mert ő volt az egyetlen, aki ellent mert mondani neki (igaz, csak számításból, de akkor is). Hja, milyen fárasztó lehet, ha minden kívánságodat lesik.

Fiatal Henrik

Idős Henrik

Ja, és ő volt az egyetlen szereplő, akit az olvasása közben olyannak képzeltem, amilyen valóban lehetett, és nem a filmbeli színész képe lebegett a szemem előtt. Mármint, na...

"Eric Bana" Henrik

Mary: Igen, tudom, hogy ő a címszereplő, és elvileg ő áll a történet középpontjában, de nekem kicsit sántított a karaktere. Ő az, akiről a legkevesebbet lehet tudni "hivatalosan". Így ő lett az, aki a nagy igazságokat közvetítette nekünk, aki jól választott, jól döntött, és aki képes volt kilépni a család befolyása alól. Szóval értitek, számomra túl tökéletes lett a karaktere, és néha már csak az kellett volna, hogy a neve mellé odacsapjunk még egy Sue-t...

És persze ő volt az, aki egy valódi szerelmi történetet kapott a könyvben. Elvégeztem a házi feladatot, és valóban úgy történt, hogy hozzáment végül egy William Stafford nevű férfihoz, de, és itt vontam le majdnem egy pontot az értékelésből, számomra ez a szerelmi történet egy kicsit túlidealizált volt. William Stafford tulajdonságaiban tartalmazta azokat a kliséket, amikért nagyon szoktam utálni a romantikus történetek férfi főhőseit: imádta a feleségét, az első perctől fogva, hogy meglátta, tökéletesen néz ki, és megtenne Mary-ért mindent, de aztán egy ponton visszakozik, mert nem választhatja a nemesi származású nő pont őt, aki egy saját bevallása szerint senki... Na és persze hagyja, hadd formáljon a felesége véleményt, nem akarja kötelezni semmire, egyszóval pont úgy viselkedik, ahogy ebben a korban viselkedne egy férfi a feleségével. NA PERSZE. Szép és jó, hogy ilyen haladó szelleműnek lett ábrázolva (vagy mi), de azt nekem ne próbálja meg bemesélni senki, hogy abban a korban EZ a William Stafford létezhetett...

A testvérek kapcsolata: Direkt nem tértem ki egy külön pontban George-ra, a harmadik Boleyn gyerekre és egyben egyetlen fiúra. Én konkrétan imádtam őt. Megvoltak a maga hibái, és talán elkövette azt a bűnt, amiért elítélték végül, talán nem, de számomra ő egy igazi, odaadó báty volt, akinek tényleg szerette a húgait, akik viszontszerették őt. A családját szolgálta? Naná. Megtett ő is mindent, hogy Anna királynő lehessen? Hát persze. Magáért is? Nyilván. És el lehet ítélni ezért? Nem hinném...

Azok a jelenetek, amelyek e között a három testvér között játszódtak fantasztikusak voltak, és egyben szívszorongatóak. Ők hárman igazán csak egymással lehettek önmaguk, és bár marakodtak, a nővérek vetélkedtek egymással, de mégis, a szükség óráiban ott voltak a másiknak, amennyire tehették... 

A Boleynek: vagy Annák szülei, és a nagybátyja. Ők már igen, ők már valódi antagonistái a könyvnek. A számító, becsvágyó család, akik Annáék háta mögé bújva próbáltak pozíciót szerezni saját maguknak, aztán a szükség óráiban elfordították a katasztrófától a fejüket, aminek a bekövetkezésében nekik is igen nagy szerepük volt... gusztustalan. 'Nuff said. És bár a film próbálja szimpatikusabbnak beállítani az anyjukat, hát a könyvben neki is bicskanyitogató szerepe volt, ha lehet azt mondani, még a legvisszataszítóbb lett az összes közül.

Végezetül csak annyit mondanék, hogy mindenképpen érdemes elolvasni. Egyrészt, mert a leghitelesebb adaptációjának számít a történelem ezen idejéből, másrészt meg... szórakoztató, na:) Észrevétlenül húz be abba a korba, és olyan érzés, mintha te magad is átélnéd a történteket. A vége pedig... a vége, amikor a kör önmagába zárul, és a történelem megismétli önmagát. Nem, már csak a vége miatt se tudtam levonni azt az egy pontot, amit pedig terveztem.

Összességében: 5/5, és vevő vagyok Gregory további könyveire.

Kedvenc szereplők:

- Boleyn Anna - mert valódi egyéniség, akárhogy is nézzük

- George - mert őt nem lehet nem szeretni

- William Carey - mert őt alulértékelték... (hülye Mary)

Kedvenc idézetem: "Szívem édes királynője, elvakít a szerelem, udvarának zöld gyepére birkáimat terelem." - Best love poem, EVER!